Szevasztok olvasók!

Megint egy esti posztot kaptok, de garantálom, hogy egy minőségi írást olvashattok. A cikket 'Naz' nevű barátunk (és remélhetőleg leendő társszerkesztőnk) ütötte össze a Szabadság útjai (Revolutionary Road, 2008) című filmről, nem is akárhogy :) Jó szórakozást!

Ha egy filmet a színészék alakítása és a stáb munkája okán is elismer a filmes szakma, akkor az mindenképpen érdemes az egyszeri – vagy többszöri – mozi néző figyelmére. A szabadság útjai című 2008-as Sam Mendes-rendezés (Amerikai szépség; Bőrnyakúak) ilyen film. A női főszereplő, Kate Winslet Golden Globe-ot nyert a legjobb drámai színésznő kategóriában, az egyik legfontosabb mellékszerepet játszó Michael Shannon pedig egy jelöléssel várhatja a február végi Oscar-gálát. Az ő eredményeik mellett a rendező is Golden Globe-jelölést kapott: összességében elmondhatjuk, hogy a film inkább a Golden Globe-ot odaítélő Hollywood-i Külföldi Újságírók Szövetkezetét nyűgözte le, az Akadémiát kevésbé. Ez persze semmit nem von le az értékéből.

A történet egy egyszerű házaspár, Frank (Leonardo DiCaprio) és April Wheeler (Kate Winslet) ugyanolyan egyszerű életét mutatja be. Házasságuk azonban csak a szomszédok számára tűnik olyan szokványosnak: valójában mindketten egy olyan generáció tagjai, mely több akar lenni annál, ami. Frank és April egy bárban ismerkedtek meg, még valamikor az ötvenes években. April ekkor éppen nagy álma teljesítésén dolgozott: színésznő szeretett volna lenni, ám első darabja katasztrofális bukás lett. A néző itt kapcsolódik be az események folyásába. April a kudarctól fűtve nagy veszekedésbe keveredik Frankkel. Ez a veszekedés adja meg a film alaphangulatát, hogy aztán közel két órán keresztül hatása alá vonjon.

 Persze ettől még nem fog minden ember a mozikba rohanni, mondván: úgy meg szeretném nézni ezt a drámát! Nem is fogja minden ember helyén kezelni a vásznon látott képsorokat. Azok azonban, akiket már valaha is hatalmába kerített az az érzés, hogy kilógnak a világból, illetve, hogy többre képesek, többre vihetnék annál, mint amik; na ők fogják átérezni a szereplők szenvedéseit. Az álmok hajszolása ugyanis nem mindig vezet valahová, ez akkor tudatosul a házaspárban, mikor gyerekük születése előtt házat keresnek maguknak (a puzzle-nak ezt a darabját, más elemekhez hasonlóan, flashbacken ismerjük meg). A ház a Revolutionary Road-on van. Innen a film címe: rímel a szereplők lelkiállapotára, gondolataikra.

A néző igazából azt kapja, amire számíthat. A dráma nem fejeződhet be összeomlás nélkül.A vég, melyre már kezdettől fogva számíthatunk, mégis viszonylagos arculcsapásként érkezik az azt megelőző másfél óra után. Előtt ugyanis az alkotók felkínálnak nekünk, nézőknek, egy pozitív végkicsengésű megoldást is. Ez a lehetőség azonban olyan gyorsan tovább is tűnik, amilyen gyorsan jött.

A film egyik legerősebb pontja a színészi alakítás, illetve a képiség. Kate Winslet a lázadó April-ként meggyőző, vele együtt érzünk, azonosulni azonban még sem tudunk a férje által szociopatáként jellemzett nővel. És ez így van jól. (Aki eredetiben nézi filmet, az hallgathatja Kate eredeti hangját: meglepően férfias, érdes.) A másik kiemelkedő alakítás Michael Shannon nevéhez fűződik. Ő játssza a skizofrén matematikus (!) szomszédot. Szerepe szerint leginkább a két főszereplő lelkiismereteként működik, amolyan Gollamosan (legalább olyan tenyérbemászóan). Leo pedig igazából kevesebb szerephez jut Kate mellett, de ő is hiteles a hétköznapi életét időközben elfogadó férjként… A sztori fontos eleme a háttér a szürke hatvanas évek. Ezt az operatőr, kissé halványabb, gyengébb színekkel jelenítette meg, míg a múltidéző flashbackek élénkebb színekben pompáznak (főleg a Revolutionary Road füve). Az élénk, illetve a halvány közötti kontraszt jól érzékelteti az időben váltakozást, és az film legemlékezetesebb jelenete is a színeknek köszönhetően válik azzá. April abortuszt hajt végre saját magán. Mielőtt megtenné, felhívja szomszédját, s gyerekeinek üzenteti, hogy szereti őket: a különleges mégis az, hogy ezt nem mondja ki. Nem mondja ki, hogy szereti őket. A gyerekek mellékesek a filmben, csak visszahúzó erőként jelennek meg néha. Az abortusz megtörténte után April-t látjuk hátulról a nappaliban. Szoknyáján nagy vérfolt, és cseppek csöppenek a szőnyegre is. A színtelen képen megjelenik az élénk vörös. Emlékezetes kép. 

A szabadság útjai pontozás

Olyan film ez, amelyet a színészi alakítások miatt érdemes megnézni. Azok miatt ugyanis érdemes végigülni a két órát a moziban, vagy otthon a kanapén. Mögöttük persze a történet sem marad el, bár tény, hogy megfelelő hangulatot igényel a befogadás. Mindent összevetve A szabadság útjai színvonalas dráma, 10-ből 8 pont reális értékelés.

Ugyan a filmet nem láttam, elég jól ismerem Naz-t ahhoz, hogy hihessek az értékelésének. Köszönjük a publikálást, többi írását is szeretettel várjuk. Tisztelettel:

vasmajom